Vészes sebességgel szokunk le a szemtől-szembeni, személyes ismerkedésről. Nem is annyira kényelemből, mint inkább félelemből. Miért olyan nagy baj ez?
Gyakran akarunk dolgokat, és azt is tudjuk, hogy hogyan akarjuk ezeket, és amikor nem azt kapjuk, vagy nem úgy kapjuk, ahogy akartuk, akkor csalódottak és frusztráltak leszünk.
Hétköznapi történet, hogy munkahelyen, vagy szórakozóhelyen megismerkedik két ember, és bár kiderül, hogy egyikük nem független, mégis folytatni szeretnék a kibontakozó kapcsolatukat. Ilyenkor gyakori indok a házas fél részéről az, hogy a házassága már jó ideje nem működik, házastársával elhidegültek egymástól, és már csak a gyerekek, vagy az anyagiak tartják össze őket.
Hatékony? Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor munkát keresel. Nem mindegy, hogy a karosszékből nézegeted az állásajánlatokat, VAGY fogod magad és átgondolod, hogy...
Ha megkérdezed az embereket, hogy egy egyedülállónak kell-e keresnie társat, vagy a szerelem majd úgyis megtalálja, megoszlanak a vélemények.
Régóta nem találsz társat és nem érted, hogy vajon miért nem jön össze? Úgy látod másoknak megy, és nem érted nekik miért, és neked miért nem?
Te is unod, hogy a fejedhez vágják, azt a homályos tanácsot, hogy lépj ki a komfortzónádból? Oké, de hol van a zónahatár, és még inkább egészen pontosan HOGYAN csináljam?
Nagyon sok egyedülálló él a városban, néha mégis úgy tűnhet, mintha csak párokat lehetne látni mindenhol. Ha Te nem látod a többi egyedülállót, akkor valószínűleg ők sem látnak téged.