Az emberek hajlamosak arra, hogy a tél kezdetén kezdjenek egy kapcsolatot, és legalább tavaszig benne maradjanak. Miért van ez? Olvasd el!
Egyre többen rogyunk meg a járvány okozta bizonytalanság súlya alatt. Van egy egyszerű, bárhol gyakorolható módszer, ami sehíthet enyhíteni a szorongást.
Egyre hidegebb van, a járvány tart, és a társas érintkezések tere vészesen beszűkült. Az egyedül lakó egyedülállók most még jobban vágynak valakire, akivel legalább néhány órát megoszthatnak a héten.
Hajlamosak vagyunk az élet minden területén az instant megoldást keresni, a társkeresés sem kivétel. Szeretnénk, ha valaki megoldaná a problémát helyettünk, pedig lelki dolgokban a megoldás nem rajtunk kívül van.
Aki nem érzi, hogy ő irányít és felelős, az nem tud pozitívan gondolkodni, mert ha az élet csak megtörténik vele, akkor nincs miről pozitívan gondolkodni, minden váratlan és esetleges. Van, hogy a körülményekre épp nincs ráhatásunk, de arra viszont igen, hogy hogyan reagálunk rájuk.
Amikor ismerkedés, randizás közben alaposan kiakadsz valakinek a viselkedésén, ahelyett, hogy csak kinevetnéd magadban, és lazán továbblépnél, valószínű, hogy a másik megnyomott egy érzékeny gombot rajtad.
Az utóbbi hetek új szabályozása és az innen-onnan előugró számadatok alapján nem tudok nem arra gondolni, mi lesz, ha megint bezár a bazár. Kibírjuk? Van még bennünk tartalék erő?
Egy, a mostanihoz hasonló krízis idején nem jó pár nélkül, de magányosnak lenni még kevésbé. Ilyenkor döbbensz rá, hogy társ nélkül még elvan az ember, de barátok és szociális háló nélkül nehéz megúszni a lelki bajokat.