Nem minden egyedülálló egyforma. Ostobaság úgy tekinteni az egyedülállókra, mint egy csapat szomorú, magányos emberre, akiknek egyetlen vágya egy párkapcsolat.
2012-re már 18 hosszútávú tanulmány megmutatta, hogy a házasság hosszú távon nem teszi boldoggá az embereket. A házasság marketingje igen erős, míg a termék korántsem képes arra, amit a reklámszöveg ígér. Bár a házasságot két ember tettei alkotják, mégis ez a két ember gyakran azt várja el, hogy a párkapcsolat, mint intézmény önmagától megold majd minden problémát, és boldoggá teszi a résztvevőket anélkül, hogy nekik bármi dolguk lenne. Ezzel a hozzáállással nem meglepő az 50%-os válási arány.
Amit a kutatások is kimutattak, az az, hogy aki házasság előtt ramaty formában volt, az néhány évvel később a párkapcsolatában sem lesz sokkal boldogabb, mint azelőtt volt. Aki gyakran és súlyosan magányos, az ritkán kész arra, hogy egy párkapcsolatban jól tudjon működni. Neki a párkapcsolat hosszú távon nem fogja tudni betölteni a teret, ahol az elégedettségnek kellene lennie.
Rossz házasságokban is bőven akad magányos pillanat. Aki lenézően beszél a „nyomorult, magányos” szinglikről, minimum gyanús. Valószínűleg az ő emberi kapcsolataival sincs minden rendben, ha attól érzi magát okénak, ha másokat – akik másképp élnek, mint ő - kevesebbnek állít be.
Aki szeret és tud egyedül lenni, az értékeli a szabadságát, és nem egyértelmű hiányként éli meg a szingli időszakokat, akkor sem, ha amúgy párban tud igazán jól működni, és vágyik is kapcsolatra. Ez az állapot tanulható.
Mi kell ahhoz, hogy valaki tudjon egyedül is jól élni?
Az, hogy akivel ezt az időszakot tölti, aki saját maga, azt elfogadja és kellemes társaságnak érezze.
Akit szórakoztat, pihentet, önmaga társasága (is), azt nehéz azzal a kijelentéssel megijeszteni, hogy „Vigyázz, még a végén örökre egyedül maradsz!”. Nekik sokkal ijesztőbb az a gondolat, hogy esetleg soha többé nem lehet egyetlen egyedül töltött pillanatuk sem. Ők, amikor társat keresnek, magukhoz hasonló, együttműködésre kész, de autonóm személyiséget keresnek, aki szintén megállja a helyét egyedül is. Aki nem muszájból kapcsolódik, hanem azért, mert ezt választja.
A magány érzése, ha nem állandósul, természetes, és semmi baj nincs vele. Pár nélkül és párban is egyaránt előfordulhat.
A cél az, hogy egyedül és párban is tudj működni. Ez ott kezdődik, hogy 1.) megismered, 2.) elfogadod és 3.) megkedveled magad.
HOGYAN?
Tekints magadra úgy, mintha önmagad szerető szülője lennél, aki bár látja a gyermeke hibáit, igyekszik megérteni, tanítani, támogatni, de legfőképp megingathatatlanul szereti, bármilyen hibát követ is el!
Mi lenne, ha egyik este leülnél a Kis-Önmagaddal, és megkérdeznéd, hogy mire van szüksége, mit szeretne, ha megadnál neki? Öleld meg gondolatban, és mondd el neki, hogy szereted. Ha ennek a gyakorlatnak netán könnyezés lenne a vége, az sem baj, sőt! Akkor tudni fogod, hogy van még munkád ezen a téren.
A magány érzése időnként nem is a pártalanságból, hanem a céltalanságból fakad. Amikor nagy üres terek támadnak az életünkben, akkor igyekszünk kitölteni, jobb ötlet híján egy párkapcsolattal és az azzal járó feladatokkal, pedig egy házasság, vagy párkapcsolat legfeljebb átmenetileg ad fejlődés érzetet. (Bővebben itt olvashatsz erről: Amikor a magány inkább céltalanság)
Egy rövid írásban és egy egyszerű gyakorlattal nem lehet megtanítani valakinek, hogy hogyan szeresse önmagát, de azt talán sikerül átadni, hogy ha magányosnak érzed magad, akkor sem vagy tehetetlen. Van mód arra, hogy megtaláld a kapcsolatot önmagadhoz, és ezen keresztül ajtót nyiss akár mások felé is.
Ha segítség nélkül nem megy, tudd, hogy nem vagy egyedül vagy ezzel. Ha családi jó-példád nincs, akkor teljesen normális, hogy nem tudod, hogy miképp támogasd magad. Bátran kérd szakember segítségét, amivel elérhetsz egy olyan szintre, párkapcsolati státusztól függetlenül, hogy szimplán csak jól érzed magad.
Persze, emberi kapcsolatokra mindenkinek szüksége van. Feltehető a kérdés: Milyen egyéb kapcsolatokban találhatom meg a számomra szükséges intimitást, figyelmet és személyes fejlődési lehetőséget, hogy az átmeneti, vagy hosszabb egyedülálló időszak kellemes (vagy legalább elviselhető) és hasznos legyen?