Számtalan vitát hallottam már ebben a témában és számtalan kifogást is, ami arra hivatott, hogy ne kelljen semmit se csinálni. Az ismerkedés világa megváltozott a 100 évvel, vagy akár 50 évvel ez előtti állapotokhoz képest. A világ változik, és a régi szabályok már nem alkalmasak követni az új valóságot.
Most az a szabály, hogy nincs szabály.
Legalábbis egységes, mindenki által ismert és elfogadott szabályok nincsenek. Ez egyrészről nehezíti a randizás folyamatát, másrészről könnyebbé is teszi. Nehezíti, mert tiszta és egyértelmű szabályok híján nekünk kell kitalálni, mikor mit csináljunk, és a jelenbe átvonszolt múltbéli értékrendek, elvárások nem mindenkinél egyformák, így félreértésekre adhatnak okot. A szabály hiánya másrészről könnyíti a dolgod annyiban, hogy ha kész vagy cselekedni, akkor ezt most megteheted bármikor, bármilyen helyzetben.
A régi szabályok már nem érvényesek, és nem is életszerűek. Ma már a nők és férfiak egyaránt aktív, döntéshozó, irányító résztvevői az életüknek. Miért kéne bármelyik félnek felvenni egy passzív szerepet a társtalálás folyamatában?!
Mégis a legnagyobb gond, nem is a szabályok megléte, vagy hiánya, hanem a bénító rettegés a visszautasítástól. Ez pedig bombabiztos kifogásokat szül.
Tipikus női kifogás:
"Én régimódi vagyok, nem kezdeményezek, az a férfi dolga."
Tipikus férfi kifogás:
"Én nem zaklatok addig egy nőt, amíg egyértelmű jelét nem adja, hogy odamehetek hozzá és megszólíthatom."
Ezt a két nagyon gyakran hallott kijelentést, ha párba állítom, akkor abból szép hosszú, magányos évek születnek.
Pedig pici átértelmezéssel működőképes lehet a formula.
Kedves Nő! A jó értelemben vett régimódisággal semmi baj nincs. Továbbra is erény, ha valaki nem dobja oda magát fűnek-fának, úton-útfélen. Ha valaki komoly és tartós kapcsolatra vágyik, ebből nem kell leadnia, viszont érdemes átgondolni, hogy a "könnyen odadobtam magam" és a "tétlenül várakozom" között egy széles, finom utalásokkal teli terület van, ahol a kompromisszum rejlik.
Néhány biztató pillantás, mosoly, köszönés, vagy kedves kérdés bele kell, hogy férjen. A férfiak általánosságban (számos kivétellel) nem olyan jól olvasnak a metakommunikációs jelekből, mint a nők. Tehát, ami női szemmel neked a nem verbális jelzések közt már az „ordibálás”határát súrolja, az egy férfinak, lehet, hogy csak „suttogás”. Viszont, miután te megmutattad, hogy érdekel, és figyelsz, észre fogod venni, ha a férfi is észrevette a leadott jeleket. Onnantól átadhatod neki a hódítás lehetőségét. Van, akit odáig el kell vezetni türelemmel és megértéssel. Nem azért mert totál béna, hanem mert ezt a feladatot ő is ugyanolyan nehéznek érzi, mint amilyennek te látnád az ő helyében. Ha azt várod el egy férfitől, hogy legyen elég tökös az udvarláshoz, akkor te is legyél elég bátor és rafinált, hogy őt ehhez helyzetbe hozd! Segíts neki egy picit, hogy ő olyat domboríthasson, ami neked is imponál!
Bevallom, én sem mindig vagyok bátor, de amikor utoljára odamentem egy ismeretlenhez, ráköszöntem, és elmondtam, hogy szimpatikusnak találom, és hogy az egész szórakozóhelyen őt találtam a legérdekesebbnek és a legjóképűbbnek, ő fél évre rá megkérte a kezem.
Kedves Férfi! A nő számos apró jellel kimutatja az érdeklődését, és közben nagyon vágyik arra, hogy te magadtól megtedd a megfelelő lépéseket, hogy aztán felnézhessen rád ezért a bátorságért. Érdemes figyelni, és próbálkozni. A nők rettegnek attól, hogy könnyűvérűnek tűnnek, ha kezdeményeznek. Még a legmagabiztosabbnak tűnő, gyönyörű, sikeres nők közt is sokan.
A saját bőrömön tapasztaltam már sokszor, hogy van, aki képes egy egész estén át bámulni, figyelni engem anélkül, hogy venné a bátorságot akár egy mosolyhoz, vagy ahhoz, hogy odaköszönjön. Ilyenkor vagy az történik, hogy a kezembe veszem az irányítást, vagy kíváncsian várom, hogy lesz-e mersze az illetőnek, és ha nem, akkor így jártunk. Mindketten.
Elárulok valamit, amit esetleg nem tudsz. Mi nők, akik esetleg már egy ideje biztos kézzel, egyedül kormányozzuk az életünket, eljutunk néha arra a pontra, hogy elegünk lesz abból, hogy mindent nekünk kell csinálni, autót szervizbe vinni, polcot felfúrni, szekrényt tologatni, biztosítékot cserélni, és dugót húzni… Ettől elmegy a kedvünk attól, hogy még „udvaroljunk is”. (Ilyenkor nem jut eszünkbe, hogy nektek is mindent egyedül kell csinálni, függönyt választani, gyapjú pulcsit mosni anélkül, hogy összemenne, emlékezni minden francos évfordulóra a családban, plusz etetni, életben tartani és szórakoztatni a gyerekeket egyedül egy egész hétvégén át, vagy esetenként egész évben…stb.) Néha (nem folyamatosan!) arra vágyunk, hogy egy kicsit gyengék lehessünk, és jöjjön valaki erős és bátor, aki kezébe veszi az irányítást. Nem örökre, csak itt és most, ebben a feladatban. És ha te ezt megteszed értünk, akkor mi ezt értékelni fogjuk.
Nem mindenkinek fogsz bejönni. Ezt az egyet teljes biztonsággal tudhatod. De ha nem is próbálkozol, akkor senkinek sem lesz alkalma, hogy megkedveljen.
A nők és férfiak nem szemben álló, hanem együttműködő felek. Segíts a randizás elején a másiknak, nyitottsággal, előzékenységgel, kezdeményezőkészséggel. Ha összejöttök, és együtt éltek majd, akkor is erre a segítő, szeretetteljes, nyitott és támogató együttműködésre lesz szükség.
Ha valaki nagyon udvariatlanul hárít el egy közeledést, az az adott pillanatban ugyan kellemetlen lehet, de az nem rólad szól, hanem róla, és így legalább gyorsan kiderül, hogy az illető nem érdemes a további figyelmedre.
Nincs szabály. Csak te vagy meg a másik. Az első lépés azé, aki először megteszi.
Egy próbát mindenképp megér! Már csak azért is, mert ha te nem teszed meg, majd megteszi valaki más, akinek szintén Ő tetszik. Gyakran csak ennyin múlik.
A trükk az, hogy ha egy ideig tiéd az irányító szerep, utána tudj picit hátralépni és teret engedni a másiknak, hogy tettekkel ő is kimutathassa az érdeklődését és szándékát. Nem az számít, ki lép először, hanem az, ami utána történik.
