Száguldás közben nem tudod megfigyelni a tájat. Ugyanez történik a társkeresésben is, ha a sebességre és a mennyiségre hajtasz.
A minap, koradélután Szentedrére utaztam, hogy egy barátommal találkozzak. Autózás helyett, egy kellemes fröccsözés reményében a HÉV-et választottam. Valahol félúton jöttem rá, hogy ez a vonatút jóval hosszabb, mint ahogy emlékeztem rá, viszont addig is úgy lefoglaltak a gondolataim, hogy mégsem tűnt elvesztegetett időnek az utazás. Sőt! Volt alkalmam a szó több értelmében is megérkezni, a helyszínre, az alakalomra. Az odaúton volt lehetőségem feldolgozni a nap addigi részét, lenyugodni, és felkészülni lélekben is egy tartalmas beszélgetésre.
Közben elgondolkodtam. Milyen gyakran futunk egyik feladattól a másikig, anélkül, hogy lenne idő átgondolni, hogy mit miért teszünk, akarjuk-e egyáltalán, és ha igen, akkor hogyan, mennyire, miért. Ugyanígy a társkeresésben is vészesen feltekertük a tempót, nem törődve azzal, hogy az emberi lélek fel van-e készülve erre a gyorsulásra.
Minden azonnal kell, most rögtön ide nekem egy applikációt, képek jobbra-balra, nincs idő olvasgatni, 1-2 kapkodós üzenet, és legyen is már a másik az enyém, ugorjunk, haladjunk, nem érünk rá vacakolni!
Csakhogy, az egészséges bizalom és tisztelet nem percek alatt születik, hanem lépésről lépésre épül. Nem fotókra, meg odavetett szavakra, hanem tettekre, méghozzá rendszeres, kitartó, ismétlődő és a szavakkal, ígéretekkel megegyező tettekre. A vágy pillanatok alatt megszülethet, de egy tartós kapcsolathoz az nem elég. Ahhoz, hogy megismerjek valakit, hogy milyen ő a jó és rossz napjain, hogy megszeressem a kis hibáit is, idő kell. Nem lehet napok, vagy hetek alatt eldönteni, hogy valaki elég-e nekem. És én, vajon, elég leszek-e neki hosszú távon.
Ahhoz, hogy egy párkapcsolatba meg tudj érkezni, kell az odaút. Nincs szerelmi teleport. Te vagy meg a másik és sok-sok közös élmény. A párkapcsolathoz egy tanulási folyamat visz, nem néhány üzenet meg 3 koktél.
A társkeresésben az instant pont annyira jó, mint a zacskósleves a gasztronómiában. Éhenhalás ellen használod, de se nem különleges, se nem egészséges.
A sokból nem lesz minőség.
Minden apró percet betáblázva, hisszük, hogy úgy élünk igazán, ha egy pillanatra sem állunk meg, ha mindig van valami tennivaló, mennivaló, és ha mégis meg kell állni, akkor elő a mobillal, és legalább tegyünk úgy, mintha „hasznosan” töltenénk az időnket – pedig csak töltjük, nem pedig élvezzük, használjuk azt.
A sokból nem lesz minőség. Ahhoz be kell lassulni, fel kell rá készülni, és tudni kell befogadni kapkodás nélkül.
Ha egyik párkapcsolati elégedetlenségből a másikba ugrasz, pihenő, rákészülés, elmélkedés, tapasztalatok rendszerezése nélkül, akkor sokkal kisebb az esélyed a tartós sikerre. Ráadásul, a nagy rohanásban elmész számos lehetőség mellett, mert nem volt időd észrevenni.
Mi lenne, ha egy kicsit „kiülnél a padra bambulni”?! Nem szó szerint, de ha van egy ilyen kedvenc padod, akkor hajrá! Mi lenne, ha egy kicsit hagynád, hogy ne legyen semmi. Ha hagynád, hogy oké legyen a semmi. Amint erre hajlandó vagy, érdekes gondolatok, események és érzések tanúja lehetsz.
Ha kapkodsz, és folyton arra koncentrálsz, hogy még mi van hátra, még mit kell elérni, akkor a hiányt, az elvégezetlenséget éled meg. Amikor nem muszáj, hogy legyen már valami, vagy legyen már valaki, akkor minden, ami történik egy új lehetőség, ajándék tud lenni. Ráébredhetsz, hogy amikor nem hajtod, akkor is mindig van valami. Talán, így észreveszed azt is, hogy egyvalakid mindig van. Te magad. És míg vele barátkozol, megpillanthatsz másokat is, akik mellett elrohantál volna.
