A következő párkapcsolatod turista látványosság lesz, vagy sorsfordító utazás?

Nemrég olvastam egy cikket a The New Yorker magazinban az utazásról, arról, hogy milyen sokan csak turisták és nem „utazók” – abban az értelemben, hogy nem mindegy, hogy azért utazol, hogy kipipálhasd, hogy jártál az Eiffel toronynál, vagy az élmény egy utazás lesz a lelkedben, a gondolataidban, fejlődésen mész keresztül az élmények hatására, és nem ugyanoda térsz vissza, ahonnan elindultál. Sokat gondolkodtam ezen azóta, és van párhuzam minden mással is az életben, így a párkapcsolatokkal is.

Vegyük csak a párizsi utazást, a Louvre-t és a Mona Lisát. Milliók zarándokolnak el a képhez megnézni, mely tömegnek csak egy töredék részét érdekli egyáltalán a művészet, de elmegy, mert „mindenki” elmegy, aki Párizsban jár. Ki kell pipálni. A Mona Lisa viral tartalom lett, amit mindenki látni akar, hogy lépést tartson a többiekkel, és értse a vonatkozó hivatkozásokat.

Végtelen dolgot teszünk az életben azért, hogy relevánsak maradjunk, és egyéni színeinkkel ne szoruljunk ki a partvonalra, függetlenül attól, hogy ezek a dolgok valóban szolgálják-e a hosszú távú érdekeinket. BMV-t veszünk hitelre, logókat aggatunk magunkra, hörgős kutyát vásárolunk (miközben tele vannak a menhelyek), és ugyanígy divatos paraméterekkel rendelkező párt választunk, függetlenül attól, hogy készen állunk a párkapcsolatra, vagy sem.

Nem azért hajtjuk sokan a párkapcsolatot, mert arra van szükségünk, hanem mert ez is fent van a bakancslistán, és egy bizonyos kor felett valahol a lista tetején. Át sem gondoljuk, hogy ezt a listát ki írta, és miért. Mert leggyakrabban a saját listádat sem te írod (én sem), hanem egy megfoghatatlan massza, a „média”, a "társadalom", mely követel, de felelősséget a következményekért már nem vállal.

A „társadalom” elvárja, hogy megházasodj, és akarj gyereket, különösen, ha nő vagy, függetlenül attól, hogy Te épp alkalmasnak érzed rá magad, vagy sem, viszont a megszüléséért, a felneveléséért már nem vállal felelősséget. Elvárás, hogy sikeres légy, de nem úgy, ahogy te akarsz, hanem „Majd mi megmondjuk neked, mi a siker!”

Jogos feltenni a dacos kérdést időnként: Ki mondta?!

Ki mondta (hogy így vagy úgy kell)?!

Érdemes megkérdezni, hogy ki mondta, és neki mi az érdeke? Az az érdeke, hogy beálljak a sorba, hogy mindenki jól érezhesse magát, aki szintén meghajolt a nyomás hatására, vagy az, hogy jól legyek, és kihozhassam magamból a maximumot, és így lehessek értékes és alkotó tagja az egésznek?

A romantikus kapcsolataid külső elvárásokhoz igazításának ára van, és ezt az árat nem az elvárók fogják megfizetni. A döntés és a felelősség a tiéd.

Ahhoz, hogy meglássam, hogy a massza követeléseire válaszolok vakon, vagy a saját életemet élem, komoly beszélgetéseket kell folytatnom magammal, ráadásul újra és újra. Így utazhatok az életemben a felszínes turistáskodás helyett. Hiszen változunk folyamatosan, és ami 10 éve jó volt nekem, nem biztos, hogy most is az, és az sem, hogy 5 év múlva nem lesz megint újra az.

Ha tudni akarom, mi a saját döntésem a saját listámon, meg kell kérdeznem:

Itt és most valóban akarok párkapcsolatot? És nem utolsó sorban: Miért?
Ha igen milyet? Hogy nézne ki egy számomra ideális működés? Hogyan szerezhetem ezt meg? Bennem megvan minden, amire az vágyik, akivel ez az ideális kapcsolat megvalósítható? Ha nem, miben kell fejlődjek? És ezt már ma hogyan kezdhetem el?
Ha párkapcsolatra nem vagyok kész bármi okból, milyen más emberi kötődésre van szükségem ahhoz, hogy jól legyek? Hogy érhetem el ezt?

Nem mindig és nem mindenkinek jó a hagyományos életpálya követése. Nem mindig és minden életszakaszban a hagyományos párkapcsolat a megoldás. Már csak azért sem, mert ha te nem vagy kész üzemeltetni egy jó kapcsolatot, házasságot, akkor nem feledkezhetsz meg a másik ártatlan emberről sem, aki bár maga felelős a saját boldogságáért, mégis egy párkapcsolatban kölcsönös felelősséggel tartoztok a közös egész sikeréért.

Vannak sokan olyanok is, akinek a hagyományos a legjobb út, és ezen az úton csak a lépések finomhangolásában kellene jobban a saját belső hangra hallgatni.

Hogy milyen egy jól működő párkapcsolat, azt csak az a két boldog, kiegyensúlyozott ember tudja megmondani egészen pontosan, akik ebben a működő egységben élnek, és csak kettejükre vonatkozóan.

Jogod van másképp dönteni! Sokkal kevesebb atrocitás ér majd a választásod mássága miatt, mint ahogy azt a közösségi médiában megjelenő fröcsögős kommentekből kitűnik. Ha nem vagy közszereplő, vagy celeb, akkor a családodon és barátaidon kívül senkit nem fog igazán érdekelni, hogy mi a párkapcsolati státuszod, és hogy valójában amögött pontosan mit csinálsz a hétköznapokban, hogy épül fel a családod. „Mások” sokkal kevesebbet foglalkoznak veled, mint hinnéd. Leginkább magukkal vannak elfoglalva. És ha láthatóan jól vagy, akkor még kevésbé fognak beléd kötni a döntéseid miatt.

Rajtad áll, hogy a legtöbbször kimondatlan és időnként csak vélt elvárásokra hogyan reagálsz.

Ha te valamit valahogyan csinálsz - akár pont úgy, mit az széles körben elismert elvárások, akár másképp - és abban nem csak kiegyensúlyozott és elégedett vagy, de a kapcsolati állapotod az életed más területein is segít kibontakozni, azzal sorsfordító mintát mutathatsz azoknak, akiknek pont a te példád jóváhagyása szükséges, hogy merjenek önmagukként létezni.

A cél az, hogy az életünkben minden lépéssel többek lehessünk, és még csak nem is önös érdekből. Aki stabil, tudja mit csinál, és a saját életét éli, az sokkal nagyobb hasznára lesz a társadalomnak, mint a szó nélkül utasításokat követő ember, aki energiái nagy részét olyasmi célok elérésére fordítja, melyeket legbelül nem is tart fontosnak, és így nem tud olyasmikkel foglalkozni, amiben igazán szárnyalhatna és amivel értéket tudna hozzáadni a szűkebb és tágabb környezetének életéhez.

Milliószor elhangzik, milyen nehéz párt találni. Pedig nem is ez a fő gond. Valódi intimitást létrehozni, átélni nehéz. Akkora ipara lett a párkapcsolatoknak, és úgy feltekerték az appok a sebességet, hogy olyanokkal randizunk, akiket nem is kedvelünk igazán. Hajtjuk a kapcsolati titulusokat valódi intimitás helyett.

Olyan emberek használják a testünket, férfiként és nőként egyaránt, akiknek nem mernénk elmondani a legbelsőbb félelmeinket, vágyainkat, titkainkat. Olyanokkal állunk párba, akikről egyáltalán nem tudjuk, hogy számíthatunk-e rájuk nehézségek idején is, akik elfogadják a hibáinkat is nem csak a jópofákat, hanem a fárasztó és hátráltató tulajdonságainkat is.

Csak ki akarjuk pipálni, hogy megvan, hogy elmondhassuk, hogy megvan. Mint a turista, aki el akarja mondani magáról, hogy már x számú országban járt. Mona Lisa megvolt, pipa. De vajon, bölcsebb is lett a tapasztalatai által? Alkalmazza a megszerzett tudást a saját és a köz javára?

Fontos kérdés: Az emberi kapcsolataim azért vannak, hogy legyenek, hogy elmondhassam, hogy vannak, vagy azért, hogy valahova eljussak általuk, és a másik is gyarapodjon általa?

Intimitásra nem csak a szexben és nem csak romantikus kapcsolatokban van lehetőség. Ha itt és most a randizás, párkapcsolat nincs meg, nem megy, vagy nem is akarod, hogy legyen, akkor más módokon is átélheted a bizalomnak, szeretetnek és tiszteletnek a mélységeit; barátságokon, szoros egy irányba tartó munkakapcsolatokon és családi kapcsolatokon keresztül is. Egyik sem pont ugyanaz, mint a másik, de amíg egy hiányzik, töltődhetsz a többiből.

Amíg ki nem találod, hogy hogyan tovább, lényeges, hogy legyenek olyan kapcsolódásaid, ahol megnyílhatsz, kérdezhetsz, önfeledten nevethetsz, vagy sírhatsz is.