EMESE ÉS ROLAND TÖRTÉNETE

Saját leírásban, saját szavaikkal...

Roland: Mondd Emese! Te mit gondolsz a megismerkedésünkről?

Emese: „Nagyon különös.” Azt hiszem, ezzel a két szóval tudnám a legkifejezőbben illetni kettőnk megismerkedését.

Roland: Igen, meseszerűnek, különösnek hat a megismerkedésünk. A kapcsolatunkban, azonban, ha mélyen belegondolok nincs – legalábbis az én olvasatomban –, nincs ebben semmi különös. Így kellett lenni, zsák a foltját, folt a zsákját megtalálásának esete áll fenn. A Miitt közösséget egy munkatárs (János) ajánlotta a figyelmembe, aki pontosan tisztában volt a személyiségemmel és a társkapcsolati- és társkeresési problémáimmal. Ez egy évvel ezelőtt történt. Az ötletet elvetettem, mert méltóságon alulinak tartottam, hogy társkereső klubban ismerkedjek és találjam meg a páromat. Úgy véltem, hogy a SORSSZERŰSÉG sava-borsa lúgozódik ki a társkereső használatával, szóval elutasítottam, elvetettem az ötletet. Egy év múltán, idén áprilisban véletlenül telefonon ismét beszéltem Jánossal, aki nem hagyott „kifarolni”, rákérdezett a Miittel összefüggésben, és ezzel elvetette bennem a tenni akarás magjait. Lassan rászántam magam, és nehezen elkészítettem a profilomat…

Emese: Lassan és nehezen szántam rá magam is, hogy regisztráljak a Miittre. Egy ismerősöm ajánlotta, aki egy időben fontolgatta, hogy regisztrál, végül letett róla. Na, ekkor én meggondoltam magam és március közepén jelentkeztem. Társat találni jöttem, de örömmel tapasztaltam, hogy a társaság is megkapó, és mindig jól esett (esik) ismerősökkel félbehagyott beszélgetéseket folytatni. A fő célom azonban nem változott. Meghoztam egy döntést, mert komolyan hittem abban, hogy 3D-ben, élőben ennyi különleges ember között megtaláljuk egymást – ha teszek érte és kiveszem a részem azokból a programokból, amelyek számomra fontosak.

Roland: Milyen programon is találkoztunk először?

Emese: Időben akkor éppen a nyolcadik miittes programnál tartottam résztvevőként, amikor pedig mi találkoztunk, az a hatodik szervezésem volt. Május 17-ét írtunk. Második hónapja voltam tag. A résztvevők profilját előzetesen megnéztem és arcképed, pár soros bemutatkozásod vonzóan meglepett. Amikor pedig ott, helyben, az önismereti tangón megláttalak, igéző szemek ragyogtak rám. Ez volt az első feltűnő és megkapó dolog a találkozásunkban. Aztán ezekből egyre több és több lett. Bár, a mai napig nem fogytam még ki a rácsodálkozásokból.

Roland: Én is megnéztem a bemutatkozásod, mely az én szűkszavú, rejtőzködő önismertetőmmel ellentétben meglepően mély önismeretről és nyíltságról adott tanúbizonyságot. A zarándoklatokkal, egy más világ felé való kapcsolódásoddal, kifejezetten imponáltál számomra, ezért már az első alkalomra mély, őszinte várakozó reményekkel indultam el. Én érkeztem először és nagyon vártam, hogy megpillantsalak, amely csakúgy, mint a kézfogásod, a lelkembe égett.

Emese: Ezen a programon – az önismereti tangón – pedig, amelyen megérintettél, úgy éreztem, ösztönösen húz feléd valami. De szó nélkül váltunk el. Legközelebb 24 nappal később találkoztunk egy kiállításon, amit ismét én szerveztem. Imponált, hogy a rövid szóváltásunkból megtudván az irodalom iránti vonzódásomat nyomozni kezdtél utánam és rábukkantál néhány írásomra. Mivel ezekhez nem fértél hozzá online, elkérted őket. Majd küldtél még egy üzenetet, amelyben elnézést kértél a megszólításomért, és hogy reméled, nem veszem tolakodásnak. Újra és újra elolvastam, mire feltűnt a véletlenül tévesztett megszólítás: „Kedvesem Emese”. Ezt – ebből a távlatból – tekinthetjük akár freudi elszólásnak is, minden esetre igazad lett, kedvesem. Innentől, június 12-től datálódik a levelezésünk és közeledésünk. Szellemi gazdagságod, szókincsed, széles látóköröd, olvasottságod és kifinomult érzékenységről tanúskodó virtuális párbeszéded velem izgalmasan egészítette ki futó találkozásainkat. Feltűnt, hogy minden általam szervezett programon megjelentél. Ez azért is tetszett, mert számos különböző szituációban (kreatív titokszoba, múzeum, tibeti hangtál, tánc, cirkusz) térképezhettük fel egymás viselkedését és reakcióit. A vonzalomhoz nem fért kétség.

Roland, volt más program is, ami nagyon tetszett neked?

Roland: Igen volt, de nem számottevő. Pár más egyéb programon voltam, amit nem te szerveztél. Egyébként azokról is – fogd be mostan a füled – csak jókat tudok nyilatkozni. Tündéri, érdekes és értékes lányokkal ismerkedhettem meg ezen alkalmakon. Ahogyan mi ketten mélyebben megismerhettük egymást, egyre több és több közös vonás került felszínre, amely ezzel elletétben egyre mélyebbre és mélyebbre rántott minket. Mivel számos programot szerveztél, ebből adódóan újabb és újabb kapuk nyíltak meg előttünk az ismerkedésre.

Azzal kapcsolatban nem tudok tanácsot adni, hogy milyen hibákat követnek el az egyedülállók a társkeresés során. Távolságtartással, diszkrécióval közeledem a társkeresésben lévőkkel szemben. Talán általánosságként a túlzott akarást, elvárásokat említhetném meg. Más egyéb társkeresővel tapasztalat hiányából következően nem tudom összevetni a Miittet.

Erre te mit mondasz, Emese?

Emese: Tisztelem és becsülöm az alapítók szándékát és a közösség éltetéséért tett erőfeszítéseiket. Például a tagságom elején Vera írásban érdeklődött afelől, hogy hogy vagyok, illetve bátorított. Számomra sokat mondó, hogy a személyes figyelem is megtapasztalható részükről. Úgy vélem, igazán ennek a típusú társtalálásnak van értelme és értéke. A környezetemen azt látom, hogy egyéb népszerű virtuális felületeken társalogva mind a fókusz, mind a valóság torzul és tévutakra sodródnak a felek. Amikor pedig eljön a találkozás ideje, az többnyire csalódással zárul. Számomra minden miittes találkozás érdekes volt, sőt felért egy-egy ajándékkal. Nekem fontos egy holisztikus kép meglátása, amelyben hallom a másik hangját, szava járását, látom a mozgását, érzékelem a legváltozatosabb helyzetekben nyújtott „alakítását” és stílusát stb. Az avatarok helyetti hús-vér interakciók beszédesebbek, illetve elsődlegesek (szerintem) minden egyes leütött karakterhez képest. E mellett az őszintén kitöltött adatlap és az aktuális fotó kirakása szintén fontos. Itt mindenki megtalálhatja a kedvére való, hozzáillő programot. Ha másképp nem, hát úgy, hogy saját maga megszervezi. Így könnyedén válhat önfenntartóvá és önállóvá ez a közösség. Aki pedig tartja magát saját célkitűzéseihez, itt sikerre viheti. Csak lazán, görcsölés nélkül, türelemmel és tettekkel.

Roland, te miben változtattál a korábbi társkeresési próbálkozásaidhoz képest?

Roland: Semmit nem változtattam. Úgy érzem, ez volt az az alkalom, ez volt az a nagy sansz, amely a Miitt által adatott meg. Magamat adtam.

Te változtattál valamin, Emese?

Emese: A dolgok irányítását kézbe véve a passzív programkeresés és program-résztvevőség helyett inkább az aktív programszervezést választottam, és az első hónapot követően már kétszer több volt a magam által szervezett programok száma, mint amikre magamtól jelentkeztem.

Roland: Igen, értem. Nekem csak úsznom kellett az általad kijelölt árral.

Emese: Augusztusban mindkettőnk előfizetése lejár. Mivel én pár hétre elutazok, abban maradtunk, hogy ha visszatértem, megbeszéljük, visszatérjünk-e a Miittre. Több tagtársat nagyon megszerettem. És bár nem volt célom, mégis kellemesen érint, hogy egy ilyen sokszínű, értékes emberekből álló közösség része lehetek.

Roland: Igen, a döntést én is későbbre hagyom. Most, hogy egy pár lettünk, szükségszerűen kell lezárnunk kapukat, melyek azzal járnak, hogy a bent maradóktól távolabb sodródunk. Akik hezitálnak még, hogy csatlakozzanak-e a Miitthez, szerintem tegyék félre az előítéleteiket és a görcseiket. Adjanak egy esélyt a SORSSZERŰSÉGnek.

Emese és Roland: Mi itt elértük, akire és amire vágytunk. Köszönjük ezt a platformot!

---------------- 1 évvel később:

Roland: Egy év telt el, hogy a fentebbi sorokat megfogalmaztuk és a rácsodálkozásokból még mindig nem fogytunk ki.

Emese: Sem a miittt előtt, sem a miittes aktív időszak alatt, sem az azt követő hónapokban nem gondoltam volna, hogy valaha az életemben valakinek családjogi következményekkel járó igent mondok.

1 évvel később…

„Ti rohanó percek, várjatok, Amíg ők ketten esküt tesznek, […] Csak addig várjatok!” (Goethe)

Roland és Emese: S a futó idő akkor megállt, mikor ajkunk június 6-án IGEN-t kreált.