Nem minden egyedülálló egyforma. Ostobaság úgy tekinteni az egyedülállókra, mint egy csapat szomorú, magányos emberre, akiknek egyetlen vágya egy párkapcsolat.
2012-re már 18 hosszútávú tanulmány megmutatta, hogy a házasság hosszú távon nem teszi boldoggá az embereket. A házasság marketingje igen erős, míg a termék korántsem képes arra, amit a reklámszöveg ígér. Bár a házasságot és párkapcsolatot nagyrészt két ember és tettei alkotják, mégis ez a két ember gyakran azt várja el, hogy a párkapcsolat, mint intézmény önmagától megold majd minden problémát, és boldoggá teszi a résztvevőket anélkül, hogy nekik bármi dolguk lenne. Ezzel a hozzáállással nem meglepő az 50%-os válási arány.
Amit a kutatások is kimutattak, az az, hogy aki házasság előtt ramaty formában volt, az néhány évvel később a párkapcsolatában sem lesz sokkal boldogabb, mint azelőtt volt. Aki gyakran súlyosan magányos, az ritkán kész arra, hogy egy párkapcsolatban jól tudjon működni. Neki a párkapcsolat hosszú távon nem fogja tudni betölteni a teret, ahol az elégedettségnek kellene lennie. Rossz házasságokban is bőven akad magányos pillanat.
Aki szeret és tud egyedül lenni, az értékeli a szabadságát, és nem egyértelmű, kizárólagos hiányként éli meg a szingli időszakokat, akkor sem, ha amúgy párban tud igazán jól működni, és vágyik is kapcsolatra.
Mi kell ahhoz, hogy valaki tudjon egyedül is jól élni? Az, hogy azt, akivel ezt az időszakot tölti, saját magát, legalább elfogadja és kellemes társaságnak érezze.
Akit szórakoztat, pihentet, önmaga társasága (is), azt nehéz azzal a kijelentéssel megijeszteni, hogy „Vigyázz, még a végén örökre egyedül maradsz!”. Nekik sokkal ijesztőbb az a gondolat, hogy esetleg soha többé nem lehet egyetlen egyedül töltött pillanatuk sem. Ők, amikor társat keresnek, magukhoz hasonló, együttműködésre kész, de autonóm személyiséget keresnek, aki szintén megállja a helyét egyedül is. Aki nem muszájból kapcsolódik, hanem mert ezt választja.
A magány érzése, ha nem állandósul, természetes, és semmi baj nincs vele. Pár nélkül és párban is egyaránt előfordulhat. A magány csak tünet. Tüneti kezelés helyett sokkal hasznosabb, ha az okot keresed meg, és azzal kezdesz valamit.
A cél az, hogy egyedül és párban is tudj működni. Ez ott kezdődik, hogy 1.) megismered, 2.) elfogadod és 3.) megkedveled magad.
HOGYAN?
Tekints magadra úgy, mintha önmagad szerető szülője lennél, aki bár látja a gyermeke hibáit és aggódik érte, hogy hogyan boldogul majd, igyekszik tanítani, támogatni, de legfőképp megingathatatlanul szereti, bármilyen hibát követ is el!
Mi lenne, ha egyik este leülnél a Kis-Önmagaddal, és megkérdeznéd, hogy mire van szüksége? Öleld meg gondolatban, és mondd el neki, hogy szereted. Ha ennek a gyakorlatnak netán könnyezés lenne a vége, az sem baj, sőt! Akkor tudni fogod, hogy van még munkád ezen a téren.
Egy rövid írásban és egy egyszerű gyakorlattal nem lehet megtanítani valakinek, hogy hogyan szeresse önmagát, de azt talán sikerül átadni, hogy ha magányosnak érzed magad, akkor sem vagy tehetetlen. Van mód arra, hogy megtaláld a kapcsolatot önmagadhoz, és ezen keresztül ajtót nyiss akár mások felé is.
Ha pedig pont te vagy az, aki időnként, még ha nem is szándékosan, de lenézően beszélsz a „nyomorult, magányos” szinglikről, tudd, hogy ez kívülről nézve minimum gyanús. Valószínűleg a te emberi kapcsolataiddal sincs minden rendben, ha attól érzed magad okénak, ha másokat – akik esetleg másképp élnek, mint te - kevesebbnek állítasz be. Ha ez a szitu, akkor rád is rád fér a fenti gyakorlat, hogy rápillants, honnan ered a felesleges ítélet. Elérhetsz egy olyan szintre, párkapcsolati státusztól függetlenül, ahol nincs szükséged többé ítélkezésre, és szimplán csak jól érzed magad.
